Vizipipázás kevésbé káros szenvedély a cigarettával szemben

Screen Shot 2014-10-20 at 13.39.49Nagyon sok ismerősöm elzárkózik a vízipipázástól, így gyakran előfordul, hogy nem is vállalom bizonyos helyeken ezt a szokásomat. Persze nem vagyok nyuszi, de azt vallom, hogy ha valaki nem tud valamiről, akkor nem is fáj neki. Többek között szüleim sem tudják, hogy barátaimmal gyakran vesszük elő vízipipánkat, melyet közösen vásároltunk a nyár elején. Apai nagyapám tüdőrákban halt meg, aminek hatására a családban mindenkinek le kellett tenni a cigarettát. Nekik meg sem próbálom magyarázni azt, hogy a vízipipázás össze sem hasonlítható a cigarettázással, hiszen tudom, hogy felesleges köröket futnék. Pedig szívesen elmesélném neki is, hogy a vízipipázással sokkal kevésbé leszünk kitéve a torok- és száj rákos megbetegedéseinek, mivel vízipipázás közben a füst egy hosszú csövön halad át, mely lehűti azt, a hideg füst pedig sokkal kevésbé tudja kialakítani a káros hatásokat. Persze nem állítom én sem, hogy a vízipipázás teljesen egészséges, csupán azt vallom, hogy én a kevésbé káros szenvedélyt választottam.